Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa: Elég a háborúból!

2022.11.18
11:32
2022.11.18
12:05
Forrás
MTI
A minél előbbi tűzszünet elérésén dolgozik a vatikáni diplomácia, amely kész közvetíteni a felek között – nyilatkozta Ferenc pápa.

Ferenc pápa a La Stampa című olasz napilapban megjelent interjúban kijelentette, abszurd harmadik világháború zajlik, mely mögött a hatalomvágy és a fegyverkereskedelem húzódik. "A meggyengült birodalmak keresik a konfliktust, mert erősnek akarják magukat érezni, és mert fegyvert akarnak eladni" - mondta az egyházfő. Úgy vélte, ha egy évre felfüggesztenék a fegyverek gyártását és kereskedelmét, fel lehetne számolni az éhezést a világban. A pápa a világban tapasztalható éhezést botránynak, szégyennek, bűncselekménynek nevezte. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi száz év alatt a mostani a harmadik világháború, "és az előzőekből sem tanultunk semmit" - jegyezte meg. Hozzátette, hogy a Vatikán a tűzszüneten dolgozik, és kész közvetíteni a felek között a konfliktus befejezése érdekében. Hozzátette, hogy humanitárius segítséget is nyújtanak a "mártír" Ukrajnának, és a Pietro Parolin bíboros vezette szentszéki államtitkárság kapcsolatrendszerrel igyekszik ösztönözni a felek közötti közeledést.

Ferenc pápa
Ukrajna
éhezés
háború

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.