Ugrás a tartalomra

Francia választások - Mandátumbecslés felmérés alapján

2022.06.19
21:42
Forrás
MTI
Macron koalíciója győzött a második fordulóban, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben.

Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben - derült ki az urnazáráskor ismertetett, becslésen alapuló exit poll eredményekből, amelyeket vasárnap este tett közzé a francia sajtó. Az Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutatóintézet mandátumbecslése szerint a kormánypárt a következő öt évben 224 helyre számíthat az 577 fős nemzetgyűlésben, ahol eddig 345 képviselővel rendelkezett. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.

A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali összefogás (NUPES) végezett a második helyen, 149 helyet szerezhetett meg.

A szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés 89 képviselővel 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat, míg a negyedik helyen végzett konzervatív Köztársaságiaknak 78 fős csoportja lehet az új nemzetgyűlésben a felmérés szerint.

A részvétel alacsonyabb volt, mint az egy héttel ezelőtti első fordulóban, alig 46 százalékos.

Franciaország
választás
felmérés
mandátumbecslés

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.