Ugrás a tartalomra

Franciaországban százezrek tüntettek a nyugdíjreform miatt

2023.01.19
20:36
Forrás
MTI
A megmozdulást sztrájkok kísérték.

Százezrek vonultak utcára mintegy kétszáz francia városban a szakszervezetek felhívására, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Az országos megmozdulást sztrájkok kísérték, elsősorban a közszférában: jelentős fennakadások voltak a távolsági és a tömegközlekedésben, csökkent az áramtermelés, leálltak az olajfinomítók, az oktatási intézményekben pedig elmaradtak a tanórák. A párizsi megmozdulásra érkező tömegre való tekintettel a rendőrség bejelentette, hogy egy másik útvonalat is megnyit a tüntetőknek a fővárosban a Bastille tér irányába, amelyen biztosítani tudja a felvonulás biztonságát. A környéken megjelentek anarchista tüntetők, akik megtámadták egy biztosító irodáját, majd összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik könnygázzal oszlatták szét a rendbontókat. Harminc embert előállítottak.

A sztrájkfelhívás elsősorban a közszférában talált visszhangra: a vasúti közlekedés és a párizsi tömegközlekedés is szinte teljesen leállt, az EDF állami energiaórásnál csökkent az áramtermelés, az olajfinomítók dolgozóinak több mint 70 százaléka tartott munkabeszüntetést, a szakszervezetek szerint az általános iskolai tanárok 70, a középiskolaiaknak pedig 65 százaléka sztrájkolt, az oktatási tárca szerint viszont az általános iskolákban a tanároknak csak 42, a középiskolákban pedig 35 százaléka tiltakozott.

A reformmal a kormány a jelenlegi 62 évről 2030-ig fokozatosan emelné 64 évre a nyugdíjkorhatárt, és ezzel párhuzamosan a csaknem 2 millió kisnyugdíjas számára 1200 euróra emelné a minimumnyugdíj havi összegét, s azt hosszú távon a minimálbér 80 százalékában állapítaná meg. A javaslat szerint a teljes összegű öregségi nyugdíj 2027-től 43 év szolgálati év után járna. Élisabeth Borne miniszterelnök szerint a reform célja, hogy a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerüljön 2030-ig, utána újabb változtatásokra lehet szükség.

A kormány a párbeszéd szellemében, de eltökélten és a felelősség szellemében folytatni kívánja a reformot - jelentette ki Emmanuel Macron Barcelonában, ahova kormánya 11 tagjával érkezett hivatalos látogatásra Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök meghívására. Hozzátette: a nyugdíjreformot demokratikusan terjesztettük elő, az igazságos és felelős intézkedés. A közvéleménynek január 10-én egy sajtótájékoztatón bemutatott javaslatot a kormány január 23-i ülésén vitatja meg. A törvénytervezetet január 30-tól vizsgálja meg a nemzetgyűlés illetékes bizottsága, a plenáris ülés elé pedig február 6-án kerül vitára.

Franciaország
tüntetés

Most

Népszerű