Ugrás a tartalomra

Globális élelmiszerválságra figyelmeztet az ENSZ

2022.05.19
15:43
Forrás
Szerbiai RTV
30 százalékkal megnőtt az élelmiszerek ára világszinten a 2021-es év ugyanezen időszakához képest.

Az Ukrajnában folyó háború a gabonafélék, az étolaj, az üzemanyag és a műtrágya globális áremelkedéséhez vezetett. António Guterres ENSZ-főtitkár arra figyelmeztet, hogy ez súlyosbítja majd az élelmiszer-, az energia- és a gazdasági válságot a szegény országokban. Antony Blinken amerikai külügyminiszter arra kérte Oroszországot, hogy tegye lehetővé a fekete-tengeri kikötőkben tárolt gabona biztonságos exportját. Az ENSZ élelmezési programjának vezetője pedig a kikötők megnyitását kérte Vlagyimir Putyin orosz elnöktől. Mint mondta, ez nem csak Ukrajnáról szól, hanem a legszegényebbekről, akik az éhezés határán állnak.

Ha megnyitjuk a fekete-tengeri kikötőket, fontolják meg az Oroszország elleni szankciók visszavonását - így reagált közleményében az orosz külügyminisztérium az ENSZ élelmezésügyi vezetőjének felszólalására. Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonatermesztője. Az áru többségét a tengeri kikötőjén keresztül exportálta.

élelmiszer
élelmiszerválság
António Guterres

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.