Ugrás a tartalomra

Halálra késeltek egy francia rendőrnőt

2021.04.23
18:53
2021.04.23
19:06
Forrás
MTI, Hirado
Halálos késszúrás ért egy rendőrnőt a franciaországi Rambouillet-ben. A támadót meglőtték és őrizetbe vették, sajtóközlések szerint azonban az állítólag tunéziai állampolgárságú késelő később belehalt sérüléseibe.

A támadó tettének indítéka egyelőre ismeretlen. Az ügyben a nyomozást a terrorellenes ügyészség vette át. Valérie Pécresse, a párizsi regionális tanács elnöke kijelentette, nem zárható ki a terrorista indíték.

A francia vádhatóság szerint az elkövető a támadást megelőzően felderítette a terepet, tette végrehajtása közben pedig olyan kijelentéseket tett, amelyek terrorista inditattásra utalnak. Szemtanúk beszámolói szerint a tettes azt kiabálta, hogy „Allahu akbar!”

Egy rendőrségi forrás korábban még arról számolt be, hogy a támadó nem kiabált iszlamista jelszavakat, amikor tettét elkövette. Hozzátette, az elkövető egy 36 éves tunéziai állampolgár volt, aki legálisan tartózkodott Franciaországban és korábban nem volt ismert a hatóságok előtt.

A késelés a Párizstól 57 kilométerre délnyugatra lévő település rendőrőrsén történt, ahol az áldozat dolgozott. Az elkövetőt a helyszínen lévő rendőrök ártalmatlanították.

A Le Parisien című helyi lap szerint a 49 éves áldozat éppen ebédszünetéből tért vissza, amikor megtámadták. Még a helyszínen belehalt a nyakán szerzett sérüléseibe.

Gabriel Attal francia kormányszóvivő közölte, hogy Jean Castex miniszterelnök a történtek helyszínére utazik.

„Franciaország elvesztette egyik mindennapi hősét egy végtelen gyávaságból elkövetett barbár cselekedet következtében” –  jelentette ki Castex, aki szerint Párizs térsége újból terrorizmus áldozatává lett.

Gérald Darmanin belügyminiszter a Twitteren erősítette meg a késeléses támadást, egyben közölte, hogy szintén a helyszínre utazik.

Philippe Benassayam képviselő, akinek választókerülete a térségben van, részvétét nyilvánította a történtek miatt. Figyelmeztetett, hogy jobban meg kell védeni a rendfenntartókat, mert szerinte szinte napi rendszerességű támadásoknak vannak kitéve.

„Ugyanazok a szörnyűségek követik egymást" – írta Marine Le Pen jobboldali politikus Twitter-oldalán. Úgy fogalmazott, hogy mindig "ugyanazokról az iszlamista indítékokról" van szó.

Franciaországban továbbra is magas a terrorfenyegetettségi szint az elmúlt időszakban elkövetett merényletek után.

Tavaly októberben egy  47 éves történelemtanárt fejeztek le egy párizsi külváros utcáján. Samuel Paty bűne az volt, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról tartott óráján.

Az elkövető egy menekültstátust kapott, moszkvai születésű csecsen iszlamista volt.

késelő
késelés
késszúrás
Franciaország
Rambouillet
rendőrnő
tunéziai

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.