Ugrás a tartalomra
Tanjug / AP / Giannis Papanikos / 2023.03.01.

Háromnapos gyász és vasutassztrájk Görögországban

2023.03.02
10:20
2023.03.02
12:45
Forrás
Szerbiai RTV
A mentőcsapatok továbbra is a helyszínen tartózkodnak, mert attól tartanak, még mindig vannak sérültek és áldozatok. Egy utasszállító vonat ütközött egy tehervonattal szerdán.

Görögországban háromnapos gyászt hirdettek az utóbbi évtizedek legsúlyosabb vonatbalesete miatt. Legkevesebb 43 ember vesztette életét, és mintegy 130-an sérültek meg. A görög közlekedési miniszter lemondott tisztségéről, a larisszai állomásfőnököt pedig letartóztatták. Kiriákosz Micotákisz kormányfő azt mondta, minden jel emberi hibára utal. A görög vasutasok szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Athén és Szaloniki között nem működnek a szemaforok, a jelzőberendezések és a közlekedés-ellenőrzés sem, minden kézi vezérlésű. Ha működnének, a mozdonyvezetők látták volna a piros jelzést és 500 méterre megálltak volna. Hangsúlyozta, hogy emiatt már többször is volt tüntetés.

A görög vasutasok szakszervezete február 7-én levélben is megfogalmazták a számos problémát. A vonatbaleset miatt mintegy ezer demonstráló tüntetett Athénban. A vasutasok 24 órás sztrájkot hirdettek, így ma Görögországban nem közlekednek a vonatok és az athéni metró sem.

vasút
Görögország
vonatbaleset

Most

21:37, Frissítve: 21:49

Megszakítani a párbeszédet

A Szerb Lista a párbeszéd megszakításáért száll síkra, amíg a koszovói rendőrség rendkívüli erői és a polgármesterek vissza nem vonulnak.
16:05

Harci készültségben marad Szerbia Katonasága

Egyelőre nyugodtan telik a nap Koszovó északi részén. Ennek ellenére harci készültségben marad Szerbia Katonasága - erről döntöttek a Nemzetbiztonsági Tanács mai ülésén, amelyen a szerb kabinet tagjai mellett, Aleksandar Vučić államfő is jelen volt.

Népszerű

Tűz volt Szabadka központjában

Tűz ütött ki a szabadkai Đuro Đaković utca egyik épületében. A forgalmat lezárták egy időre, majd újraindult a közlekedés, de nagy volt a torlódás, rendőrök irányították a forgalmat.