Ugrás a tartalomra

Holland miniszterelnök: a rabszolgaság hagyatéka a jelenben tükröződik vissza

2022.12.19
19:36
Forrás
Népszava
A holland miniszterelnök bocsánatot kért Hollandia rabszolgaságban játszott szerepéért. Mark Rutte szerint a holland társadalomnak ennek fényében kell alakítania gondolkodásmódját az ország történelmével kapcsolatban.

A kormányfő beszédet mondott a hágai nemzeti levéltárban, amelynek keretében emberiesség elleni bűncselekményként említette a rabszolgaságot. Mint mondta, korábban úgy gondolta, hogy „nincs törvényes módja annak, hogy a kormány felelősséget vállaljon olyasmiért, ami nagyon régen történt”, de hozzátette, hogy azóta más véleményen van. Megfogalmazása szerint a történelmet nem lehet csak úgy átlépni, mivel „a rabszolgaság hagyatéka a jelenben, a rasszizmusban és a diszkriminációban tükröződik vissza. Ahhoz, hogy ezt megtörjük, nyíltan és őszintén szembe kell néznünk a múlttal” - hangoztatta. Hozzátette azt is, hogy a rabszolgatartó múlt miatt a ma élő embereket nem lehet hibáztatni, azonban a holland állam felelősséggel tartozik az általa okozott szenvedésekért. A holland kormány bejelentette, hogy egy 200 millió eurós alapot hoz létre olyan kezdeményezések támogatására, amelyek célja, hogy tudatosítsák Hollandia gyarmattartó múltját.

Hollandia
rabszolgaság

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.