Ugrás a tartalomra

Időjárási káosz tombol Európában

2019.07.28
21:22
2024.03.19
08:36
Forrás
euronews
Európa több régiójában is komoly károkat okoztak a nagy hőség után kialakult viharok.

Hárman meghaltak a hirtelen jött viharban Észak-Olaszországban. Egy 44 éves norvég ultramaratonistába villám csapott a 2100 méteren található Kratzberger-tó mellett. A versenyt az időjárás miatt ugyan felfüggesztették, de erről nem tudtak értesíteni minden futót, a norvég sportoló is közöttük volt. Két másik embert pedig a hegyekből lezúduló ár sodort el. Ugyanez a viharzóna Ausztria nyugati tartományaiban annyira feláztatott néhány domboldalt, hogy sárlavinák indultak be, amik utakat zártak el.

Spanyolország északi tartományaiban egyetlen óra alatt 41 milliméternyi eső esett. Barcelona belvárosában a környező dombokról lezúduló víz bokáig ért.

Lengyelországban közlekedési káoszt okoztak a viharok. A helyi katasztrófavédelem az ország több régiójára is vörös riasztást adott ki, erről sms-ben értesítették az embereket.

Mindeközben az általában hűvös nyarairól híres Norvégiában melegebb volt, mint Görögországban. Egy 49 éves meleg rekord dőlt meg szombaton. A főváros, Oslo közelében 35.6 fokot mértek.       

 

Európa
károk
villám
időjárás

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.