Ugrás a tartalomra

Izrael utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra

2022.05.30
09:40
2022.05.30
10:14
Forrás
MTI
Utazási figyelmeztetést adtak ki Izraelben Törökországra, mert ott végrehajtott iráni megtorló merényletektől tartanak - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács figyelmeztetése "izraeliek elleni valós veszélyre" hívta fel a figyelmet, mert úgy vélik, hogy Irán bosszút tervez Szajjád Hodajinak, az iráni Forradalmi Gárda külső műveletekért felelős titkos elit katonai egysége helyettes vezetőjének teheráni célzott megölése miatt, ugyanis az akciót a The New York Times múlt szerdai cikke szerint Izrael hajtotta végre.

A testület hangsúlyozta, hogy az izraeliektől megkövetelt fokozott óvatosság az Iránnal szomszédos, más országokra is vonatkozik, ott is emelkedett a veszélyeztetettség szintje.

"Már több hete, és még inkább azóta, hogy Irán Izraelt tette felelőssé a Forradalmi Gárda tisztjének haláláért, az izraeli védelmi rendszerben egyre jobban attól tartanak, hogy Irán szerte a világon megpróbál izraeli célpontokat elérni" - közölték a nemzetbiztonságiak a ynettel.

A biztonságiak hangsúlyozták, hogy figyelmeztetésük szokatlan lépésnek számít, de közzétételét indokolja, hogy irániak a közelmúltban támadásokat kíséreltek meg a térségben dolgozó izraeli üzletemberek, és az izraeli konzulátus alkalmazottai ellen.

A hivatalos ajánlás szerint az izraelieknek csak nélkülözhetetlen esetekben javasolt Törökországba utazni, s a mégis oda tartóknak szigorú óvintézkedéseket kell tenniük: kerülniük kell az érintkezést külföldiekkel, és óvakodniuk kell az ismeretlenektől érkező ajánlatoktól és megkeresésektől.

Ezen túlmenően a rendőrség azt is kéri, hogy tartózkodjanak a személyes és utazási adatok, illetve a pontos tartózkodási hely valós időben történő vagy előzetes megadásától, és azt javasolja, hogy az utazás előtt szerezzék be a meglátogatott helyek és az izraeli külképviselet segélyszolgálatainak telefonszámait.

Izrael
Törökország
utazás
veszély

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű