Ugrás a tartalomra

Javulnak a magyar–szlovák kapcsolatok

2019.07.11
17:45
Forrás
hirado.hu
A visegrádi együttműködésről, a magyar–szlovák kétoldalú kapcsolatokról és európai politikai témákról is tárgyalt Orbán Viktor Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnökkel.

A magyar miniszterelnök gratulált a júniusban hivatalba lépett új szlovák államfőnek, és köszönetet mondott neki azért, hogy egyik első hivatalos útja Magyarországra vezetett. A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy Magyarország és Szlovákia fontos partnerei egymásnak a közös történelmi múltra és egymás nemzeti kisebbségeire tekintettel is. A magyar miniszterelnök értékelése szerint 2010 óta fokozatosan javulnak a magyar–szlovák kapcsolatok, és mára nagyszerű eredményeket ért el együtt a két ország. Mindketten kiemelték a visegrádi együttműködés fontosságát, amely stratégiai kérdés Közép-Európa számára, főleg a mostani időkben, amikor a kontinens jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről folyik vita az Európai Unión belül.

Szlovákia
Zuzana Čaputová

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.