Ugrás a tartalomra

Jelentősen enyhültek a korlátozások Angliában

2021.05.17
07:41
Forrás
MTI
Jelentősen enyhültek a járványügyi korlátozások Angliában, bár a brit kormány továbbra is fokozott elővigyázatosságra intette a lakosságot, elsősorban a koronavírus indiai változatának egyes gócpontokban észlelt terjedése miatt.

Az előzetesen felvázolt nyitási programnak megfelelően az eddigi hatról harmincra emelkedett azoknak a nem egy háztartásban élőknek a száma, akik szabadtéren egymás társaságában tartózkodhatnak, emellett zárt térben, például lakásokban hat, nem egy fedél alatt élő ember tarthat összejöveteleket. Az éttermek, pubok és bárok - amelyek eddig csak teraszokon vagy kerthelyiségekben fogadhattak vendégeket - hétfőtől megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket is. Hétfőtől ugyanakkor kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és stadionok is, de ezekben a létesítményekben a nagyszabású rendezvények látogatóinak számát még korlátozni kell.

Ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül, úgy, hogy az utazók az éjszakákat is otthonaiktól távol, a szálláshelyeken tölthetik. A turisztikai célú külföldi utazások eddigi teljes tilalma is megszűnt hétfőn, de ebben továbbra is jelentős korlátozások maradtak érvényben. 

A brit kormány új szabályozása alapján az eddigi tilalmat a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer váltja fel, és ez határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap kötelező karantén nélkül. A zöld kategóriás országokba az Angliában élők hétfőtől turisztikai céllal is elutazhatnak, és visszatérésük után nem kell karanténba vonulniuk. Ebbe a kategóriába azonban a brit kormány egyelőre csak tizenkét országot sorolt be. Erre a listára Portugálián kívül egyetlen EU-tagország sem került fel, így Magyarország sem, amely a többi uniós országgal együtt a sárga kategóriás, továbbra is karanténkötelezett országok között szerepel hétfőtől. A vörös kategóriába sorolt országokból külföldi állampolgár nem léphet be Angliába. A brit, az ír és a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldi állampolgárok beutazhatnak ezekből az országokból, de a kormány által kijelölt, őrzött szállodákban kell eltölteniük tíz napot, saját költségükön.

Az életbe lépett szabályok a nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzésének idején elrendelt korlátozások eddigi legszélesebb körű enyhítését jelentik.

A brit kormány a minap az ötfokozatú skálán egy szinttel alacsonyabbra, a középső - hármas - fokozatra csökkentette a járvány intenzitását jelző készültséget. Február óta másodszor csökkent a készenléti szint, tükrözve a járványhelyzet igen jelentős ütemű és folyamatos javulását. Boris Johnson brit miniszterelnök ugyanakkor a Downing Street által hétfőn közzétett nyilatkozatában arra intette a lakosságot, hogy a mostani nyitás után is "nagy adag elővigyázatosságra" van szükség. Johnson mindenkit arra kért, hogy a korlátozás nélkül megrendelhető, 30 perc alatt eredményt mutató gyorstesztekkel hetente kétszer vesse alá magát szűrésnek, akkor is, ha nincsenek a koronavírus-fertőződés okozta Covid-19 betegségre utaló tünetei. A kormányfő azt is kérte, hogy mindenki, akit behívnak oltásra, adassa be magának a koronavírus elleni vakcinát. Johnson nyilatkozatában hangsúlyozta: a kormány szoros figyelemmel követi a hivatalosan B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott indiai koronavírus-variáns elsősorban északnyugat-angliai gócpontokban észlelt terjedését, és gyorsan közbelép olyan térségekben, ahol emelkedésnek indul a fertőződések száma. Hozzátette ugyanakkor: jelenleg nincsenek olyan adatok, amelyek arra utalnának, hogy az állami egészségügyi ellátórendszerre (NHS) fenntarthatatlan nyomás nehezedne, és az oltási program is gyorsul.

Anglia
koronavírus-járvány
koronavírus elleni védőoltás
Boris Johnson

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.