Ugrás a tartalomra

Két magyar is részt vesz Donald Trump beiktatásának ceremóniáján

2017.01.19
10:55
Két magyar is ott lesz Donald Trump beiktatásának ceremóniáján
Két magyar is ott lesz Donald Trump beiktatásának ceremóniáján. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke és Szilágyi Béla alelnök mind a négy hivatalos programra kapott meghívót. Mindketten már több mint egy éve az amerikai fővárosban élnek, ahol egy globális segélyszervezet felállításán dolgoznak. A pénteki beiktatási ceremóniára egyébként külföldről hivatalosan csak a nagykövetek vannak meghívva. (MNO, fotó: Tanjug, AP Photo/Matt Rourke) 
Donald Trump
beiktatási ceremónia

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.