Ugrás a tartalomra
FoNet/AP

Kiadta a vörös jelzést az ENSZ

2021.08.10
12:29
2021.08.10
12:41
Forrás
Euronews
A jövőben egyre gyakoribbak lesznek az erdőtüzek, a viharok és az áradások.

A szervezet kormányközi klímaváltozási bizottságának jelentése szerint gyakorlatilag visszafordíthatatlan a totális katasztrófa, az eredmény pedig sokkoló lesz. A jövőben egyre gyakoribbak lesznek az erdőtüzek, a viharok és az áradások.

A helyzet súlyosságára figyelmeztet az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület is jelentésében. Mint írják, a helyzet rossz, de még van esély arra, hogy a bolygó lakható maradjon. Ehhez azonban teljesen meg kell szüntetni a szén-dioxid kibocsátást, és alkalmazkodni kell a visszafordíthatatlan változásokhoz. Az új jelentés egyértelműen kijelenti, hogy a klímaváltozásárt szinte teljes mértékben az ember a felelős. Az általunk okozott változások jó része lassú, és leállítani már nem lehet - állítják a tudósok.

Inger Andersen, ügyvezető igazgató, Környezetvédelmi Program, ENSZ: „Önök három évtizede figyelmeztetnek bennünket a globális felmelegedésre. A világ hallotta ugyan, de nem hallgatta meg, a világ figyelt, de nem tett hatékony lépéseket, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a klímaváltozás itt van, egy jelenlegi probléma. Senki sincs biztonságban, és egyre gyorsabban romlik a helyzet.”

A jóslatok szerint a következő évtizedben az üvegházhatású gázok kibocsátása miatt ismét megdőlhet a hőmérsékletrekord, visszahúzódik a grönlandi jégtakaró, a tengerszint pedig az évszázad végére 2 métert is emelkedhet, így a part menti városok víz alá kerülhetnek. A vészesen közelgő forgatókönyv előfutárának számítanak a már most is tomboló erdőtüzek, viharok és áradások is. Ha nem sikerül visszafogni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, akkor a szakemberek szerint a sarkvidéki jég még inkább zsugorodik majd. Sok növény- és állatfaj pedig nem tud majd alkalmazkodni a változásokhoz.

A jelentést - amely a legátfogóbb 2013 óta - 66 ország 234 szakértője készítette. A helyzet komolyságát bizonyítja az is, hogy a jelentések összefoglalóját az ENSZ-hez tartozó összes ország elfogadja publikálás előtt, sőt a klímaváltozást érintő novemberi csúcstalálkozón is felhasználják majd, ahol 196 ország vezetői döntenek majd a klímaváltozást érintő további lépésekről.

ENSZ
vörös riasztás
globális felmelegedés

Most

21:21

A költő mögött az ember

Osztovits Szabolcs magyarországi művészettörténész Petőfi a magán-és közéletben címmel tartott előadást a VM4K-ban a Csütörtök esték programsorozat részeként.
20:29

Petőfi Júliának rappelt

A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Népszerű

Lövöldözés Zomborban

Lövöldözés volt Zomborban, két rendőr is megsérült. A közmédia cikkében az áll, hogy a rendőröket családon belüli erőszakos esethez riasztották.

Ákos koncert a Nyárhangoló Fesztiválon

Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.