Ugrás a tartalomra

Kína útnak indította Mars-szondáját

2020.07.23
09:14
2020.07.23
09:28
Forrás
MTI
Kína útnak indította Mars-szondáját csütörtökön a dél-kínai Hajnan-szigeten lévő Vencsang felbocsátóközpontból - adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.

A Tienven (Égi kérdések) elnevezésű űrhajót helyi idő szerint 12 óra 41 perckor bocsátották fel a Hosszú Menetelés-5 hordozórakéta segítségével, és várhatóan 2021 februárjában érhet a vörös bolygó vonzáskörébe. Az űrhajóval egy rovert, vagyis Mars-járművet, és egy orbitális pályán keringő szondát küldenek a Marsra.
A küldetés célja a Mars felszínének tanulmányozása, melyet a rover végezne az orbiter segítségével tartva a kapcsolatot a földi irányítóközponttal. Kína 2013-ban egy hasonló műveletet hajtott végre a Holdon is egy kerekeken guruló, távvezérlésű robottal, majd 2019-ben annak újabb verziójával a Hold túlsó oldalán végeztek mintavételt és

Az űrhajó célba érésével Kína az Egyesült Államok és a Szovjetunió után harmadikként működtetne űrjárművet a Marson, közelebb jutva ahhoz a célhoz, hogy meghatározó űrhatalommá váljon. Az első, 2012-ben megkísérelt kínai Mars-misszió sikertelen volt, ugyanis az orosz űrhajóval felbocsátott Jinghuo-1 orbiter lezuhant.

Jelenleg nyolc különféle misszió kutatja a Marsot. Idén nyáron a körülmények optimálisak a missziók indításához, ugyanis a Föld és a Mars mostani elhelyezkedése a lehető legrövidebb utazási időt teszi lehetővé. Ez a bolygóállás hozzávetőleg két évente fordul elő. A Egyesült Arab Emírségek július 20-án bocsátotta fel űrszondáját egy japáni kilövőállomásról. Az Egyesült Államok, amely már négy űrjárművet küldött a vörös bolygóra, július 30-án tervezi útnak indítani Marsjáróját. Az orosz-európai közreműködésben zajló ExoMars projekt keretében eredetileg szintén az idén nyáron indítottak volna útnak egy robotot a Marsra, de a felbocsátást végül technikai problémák, valamint az új koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztották.    

A kínai kormányzat további űrkutatási tervei között szerepel a Mars behatóbb megismerése, aszteroidák vizsgálata, a Jupiter rendszerének feltérképezése, valamint egy űrállomás kiépítése is. A három fős legénységnek tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják majd Föld körüli pályára, május elején tesztelték azt az űrhajót, amelynek feladata az asztronauták odajuttatása lesz.

Kína
Mars

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű