Ugrás a tartalomra

Kutató: az egész világgazdaságra érezteti hatását a koronavírus

2020.02.22
21:22
Forrás
MTI
Az egész világ gazdasága megérzi a kínai koronavírus hatását; elsősorban a turizmus csökkent, de a termelés is visszaesett - mondta Salát Gergely Kína-kutató szombat este az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette, a holdújévkor hazatért munkásoknak - akik körülbelül 400 millióan vannak - már két hete fel kellett volna venniük újra a munkát az üzemekben, de ez nem történt meg a betegség miatt. Mivel külföldi cégek is tartanak fenn gyárakat Kínában, így a termelés visszaesése ezeket is érinti - tette hozzá, jelezve: a probléma semmiképpen nem áll meg Kína határainál.

A hosszú távú hatások között szerepelhet még a bizalom visszaesése a befektetők között, ami Kínát súlyosan érintheti  

Mivel a kínai városi középréteg voltaképpen "szobafogságon" van, a helyi fogyasztás is visszaesett, üresek az éttermek és a boltok - közölte.

„Ha ennek a fertőzésnek néhány héten vagy hónapon belül vége van, akkor ugyanúgy, mint a 2003-as SARS-járvány idején, lesz egy rövidtávú visszaesés, de utána rögtön visszapattan a gazdaság, és a gazdasági szereplők behozzák a kiesett termelést, meg a kiesett fogyasztást" - fogalmazott, hozzátéve, ha viszont a vírus sokáig megmarad, vagy világjárvánnyá alakul, akkor annak hosszú távú hatásai lesznek a gazdaságra.

A kutató szerint már az idei kínai gazdasági kilátások is romlottak: a tervezett 5-6 százalék helyett csak 4,5 százalékos növekedést jósolnak, ami ott komoly visszaesésnek számít.

 

koronavírus
Kína
világgazdaság
járvány

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.