Ugrás a tartalomra

Letaróztatták a volt francia elnököt

2018.03.20
10:06
Forrás
HVG, RTS
Őrizetbe vette a rendőrség Nicolas Sarkozy volt francia elnököt, akit egy kampányfinanszírozással kapcsolatos ügyben hallgatnak ki - írja a Reuters.

Azt már 2013-ban elkezdték vizsgálni, hogy 2007-ben, Sarkozy a megválasztásakor milyen kampánytámogatásokat fogadott el. Egy akkoriban kiadott dokumentum szerint Líbiából kaphatott illegálisan pénzeket a kampányához. Sarkozy ellen a 2012-es, vesztes kampányának finanszírozása miatt is indult már vizsgálat, abban az ügyben már bíróság elé is állt. A vád szerint szándékosan túllépte a maximálisan költhető 22,5 millió eurónyi kampánykeretet, a túlköltekezést pedig hamis számlákkal próbálta leplezni. Egy másik ügyben még 2014-ben korrupció, befolyással üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt indítottak eljárást ellene. A volt francia elnököt legfeljebb 48 óráig tarthatják őrizetben.

Nicolas Sarkozy
Franciaország

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű