Ugrás a tartalomra

Lezuhant egy katonai repülőgép Szudánban

2020.01.03
13:00
Forrás
Szerbiai RTV, Origo.hu
A katasztrófa Szudán Nyugat-Dárfúr nevű államában történt, a fedélzetén mintegy 20 ember, köztük a legénység három tagja életét vesztette - közölte a légierő egy magas rangú tisztje.

A légijármű felszállás után nem sokkal kezdett veszíteni a magasságából. A repülőgép eddig ismeretlen okból zuhant le. Az al-Arabíjja hírtelevízió szerint a fedélzeten tartózkodott három bíró és az ENSZ Világélelmezési Programjának egy képviselője is. A gépen utazott volna az igazságügy-miniszter és a főügyész is, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat.

repülőgép-baleset
repülőgép
Szudán
lezuhant
lezuhant repülő

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.