Ugrás a tartalomra

Lezuhant egy utasszállító repülőgép Pakisztánban

2020.05.22
13:51
2020.05.22
19:23
Forrás
CNN, Index.hu
Vélhetően a hajtóművekkel volt gondja annak a pakisztáni utasszállító repülőnek, amely ma zuhant le Karacsi egyik lakónegyedében.

A gépen 107 személy volt - 99 utas és a nyolc fős személyzet. A település polgármestere azt mondta, nincsenek túlélők. A CNN szerint a baleset előtt a pilóta vészjelzéseket adott le. Elvesztettük a hajtóműveket, visszafordulunk! - üzente, és a leszállópálya azonnali szabaddá tételét kérte a földi irányítástól. Ezt követően megszakadt a kapcsolat. Korábban a futómű meghibásodására is gyanakodtak. A baleset okát hivatalosan nem erősítették meg.
A jelentések szerint a repülőgép Lahoréból tartott Karacsiba, amikor problémák merültek fel. Szemtanúk elmondása szerint a repülőgép rövid ideig körözött a házak fölött, ezután csapódott be a Dzsinnah nemzetközi repülőtér melletti sűrűn lakott negyedbe. Az orvosok és a tűzoltók mellett a helyszínre érkezett a hadsereg több alakulata is. A közösségi médiában képek és felvételek jelentek meg a helyszínről. Füst, riadt emberek és a romok láthatók. A gépen 107 személy volt - 99 utas és a nyolc fős személyzet.

repülőgép
baleset
szerencsétlenség
lezuhant
utasszállító
Pakisztán
Karacsi

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.