Ugrás a tartalomra

Már nyolc halálos áldozata van a dániai vonatszerencsétlenségnek

2019.01.03
15:12
Forrás
MTI
Két újabb holttestet találtak csütörtökön a dániai vasúti balesetben megrongálódott személyvonatban, a halottak száma így nyolcra emelkedett – közölte a rendőrség.

A mai tájékoztatás szerint öt nő és három férfi halt meg. Egyesek holtteste annyira szétroncsolódott, hogy azonosításuk csak a DNS-minták, valamint fogászati adatok alapján volt lehetséges. A vonaton 131 utas és háromfős vasúti személyzet utazott. A baleset a két legnagyobb dán szigetet, a Sjaellandot és a Fynt összekötő hídon történt. Egy teher- és egy személyszállító vonat haladt ellentétes irányban a hídon, és eközben egy tárgy, feltehetően egy teherautó pótkocsija a személyszállító vonatnak csapódott, aminek hatására a vezető erősen fékezett. Egyelőre nem tudni, hogy a tehervonaton szállított pótkocsi miért szabadult el. A baleset idején hatalmas szélvihar tombolt a térségben. 

Dánia
vonatszerencsétlenség

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.