Ugrás a tartalomra

Már Rómában is megjelent a koronavírus

2020.01.31
07:38
2020.02.01
16:05
Forrás
MTI
Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett az Egészségügyi Világszervezet. Szerbiában és Magyarországon még nem regisztráltak fertőzést.

Már a kétszázat is meghaladta a tüdőgyulladást okozó új koronavírus halálos áldozatainak száma Kínában. Az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön a tüdőgyulladás-járványt. Már 20 más országban is diagnosztizálták a vírust.

Kétszáztizenháromra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és mintegy 10 ezerre a fertőzötteké péntekre virradóra Kínában – közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság legfrissebb összesítésében. A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban csütörtökön 42-vel 204-re nőtt a vírusos megbetegedésben elhunytak száma. A járvány kitörése óta ez volt az egy nap alatt regisztrált legtöbb haláleset. Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, de húsznál több országban már száznál is több beteget tartanak nyilván.

Kína biztos abban, hogy képes győzelmet aratni a koronavírussal szembeni harcban – jelentette ki a kínai külügyi szóvivő arra reagálva, hogy az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön a tüdőgyulladás-járványt. Mint mondta, Peking együttműködik a WHO-val és más országokkal, hogy fenntartsák a globális és a regionális egészségügyi biztonságot.

Szerbiában és Magyarországon eddig nem mutatták ki a koronavírust. Ennek ellenére sokakat már a tünetek apró jelei is megfélemlítenek. Naponta akár 100-an is hívják Szerbiában a koronavírussal kapcsolatban létrehozott SOS-vonalat - közölték az illetékesek. A szakemberek azt kérik, hogy csak az tárcsázza a számot, aki az elmúlt időszakban valóban járt Vuhanban, vagy más koronavírussal érintett kínai területen.

Közben egyre több országban diagnosztizálják a betegséget. Legutóbb Rómában bizonyult koronavírus fertőzöttnek két kínai turista. Egy helyi szállodából szállították őket a kórházba - közölte Giuseppe Conte olasz miniszterelnök csütörtök esti sajtótájékoztatóján. Az olasz kormány leállította a Kínába tartó és innen érkező repülőjáratokat. Egy idős házaspárnál mutatták ki a megbetegedést. Január 23-án érkeztek meg meg Vuhanból Milánóba, ahonnan egy kínai turistacsoporttal, több város érintésével jutottak el Rómába. Az olasz kormányfő a pánik elkerülésére intett, hangsúlyozva, hogy a helyzet "ellenőrzés alatt van"

Nagy-Britanniában is megjelent az új koronavírus okozta betegség. A brit egészségügyi minisztérium ma közölte, hogy két páciens szervezetében azonosították a kórokozót Angliában. A tárca tájékoztatása szerint a két beteg ugyanannak a családnak a tagja. Arra nem tér ki a közlemény, hogy brit állampolgárokról van-e szó, és arra sem, hogy jártak-e a járvány gócpontjának tekintett kínai Hupej tartományban. Azt sem tudatták, hogy a két beteg Anglián belül hol tartózkodik.

Az egészségügyi világszervezet szerbiai illetékesei szerint egyelőre nincs ok különösebb védőintézkedések bevezetésére a lakosság körében. Elegendő az alapvető higiéniai szabályok betartása, a gyakori kézmosás és a zsebkendő használata.

Róma
koronavírus
Kína
fertőzés
Olaszország
közegészségügyi vészhelyzet

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.