Ugrás a tartalomra

Második éve zajlik hívők nélkül a húsvét a Vatikánban

2021.04.03
11:55
2022.05.03
20:29
Forrás
Pannon RTV
Rendhagyó módon zajlott a Via Crucis, azaz a Krisztus szenvedésére emlékező keresztút. Az idei a második egymást követő év, amikor a nagypénteki keresztutat Ferenc pápa nem a Colosseumnál vezette, ahogyan ez 1965 óta hagyomány.

A krisztusi passió stációi a Szent Péter téren követték egymást. A keresztút megkerülte a tér közepén emelkedő obeliszket, majd áthaladt a téren a bazilika irányába. Az ezt megelőző egyetemes könyörgés az egyházért, a pápáért, a hívőkért, a Krisztusban nem hívőkért, valamint azokért szóltak, akik a pandémia miatt szenvednek.

Nagypénteken, az egyházi év legcsendesebb napján Krisztus kereszthalálára emlékeztek a keresztények. A szertartás idén is a Szent Péter-bazilikában kezdődött, az utolsó vacsorára emlékező misével, amit szokásosan a Szentatya mutatott be. Este kilenc órakor a járványhelyzetre való tekintettel a Krisztus szenvedésére emlékező keresztutat az üres Szent Péter téren tartották meg Ferenc pápa jelenlétében. A keresztút vagy latinul via crucis, illetve via dolorosa eredetileg az a megközelítőleg 1,5 kilométeres útvonal, amelyen a hagyomány szerint Jézus a kereszttel a Praetoriumtól kiment a Golgotára. Ma olyan 14 állomáson vagy stáción keresztül haladó ájtatosság, amelynek segítségével a keresztény hívek Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek.

Ferenc pápa - az egyház történetében először - gyerekekre és fiatalokra bízta az állomásokat kísérő meditációk szövegének megírását. A gyerekek saját problémáikról, félelmeikről és reményeikről írtak. Megemlékeztek az éhező és az oktatásból kizárt kortársaikról, valamint azokról a gyerekekről, akiket kizsákmányolnak vagy katonaként harcolni kényszerítenek.

Idén azért esett a fiatalokra a Szentatya választása, mert talán őket sújtja a leginkább a koronavírus-járvány okozta bezártság. A tizennegyedik állomás a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetején volt, ahol Ferenc pápa várta a keresztet.

Ferenc pápa: „Könyörögjünk. Urunk, jóságos Atyánk, amikor nehéz helyzetekkel találkozunk életünk útján, add meg nekünk a húsvét, a halálból a föltámadásra átmenetele reményét Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!”

 

A Szentatya záróimádságában megáldotta a gyermekeket, és arra kérte a Mindenhatót, hogy bölcsességben és kegyelemben növekedjenek, és ismerjék meg a jónak az útját.

Ferenc pápa: „Az Úr legyen veletek, és a te lelkeddel. Legyen áldott az Úr neve, most és mindörökké. Segítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta.”

Miután Ferenc pápa megáldotta a gyerekeket, a kisebbek közül többen odaszaladtak a hozzá, hogy átöleljék, és ő elbeszélgetett velük.

Vatikán
nagypéntek
Ferenc pápa

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.