Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP/Russian Defense Ministry Press Service

Még mindig nem látni az orosz-ukrán háború végét

2023.02.23
15:06
2023.02.23
15:13
Forrás
Szerbiai RTV
Az orosz védelmi minisztérium azzal vádolja Kijevet, hogy fegyveres provokációt követően támadást tervez a szakadár moldovai Dnyeszteren túli régió ellen.

Svédország azt tervezi, hogy tüzérségi rendszereket és páncélozott csapatszállítókat küld Ukrajnának. Közben Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Kijevbe látogatott. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig bejelentette, hogy Oroszország elkezdi telepíteni az új Sarmat interkontinentális ballisztikus rakétáját, a Sátán 2-t, valamint hiperszonikus rakétákból és új nukleáris tengeralattjárókból álló katonai arzenált vezet be.

Kijev közölte, hogy Oroszország egy évvel a háború megkezdését követően most fokozza a támadásokat a fronton azzal a szándékkal, hogy kimerítse az ukrán erőket.

orosz-ukrán háború

Most

15:20, Frissítve: 16:28

Később érik a feketicsi meggy

A szokásosnál hidegebb és csapadékosabb időjárás miatt a termés is károsodhat. A termelők szerint a gyümölcsöt az alacsony felvásárlási ár miatt nem érdemes eladni, ezért feldolgozva próbálják értékesíteni.
13:43, Frissítve: 13:53

Kétnyelvű zenés irodalmi est Pancsován

Petőfi 200 Zmaj 190 címmel tartottak kétnyelvű zenés irodalmi estet a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben. Kicsik és nagyok együtt ünnepelték az évfordulókat.
13:21, Frissítve: 13:52

Július elsejétől drágul a cigaretta Szerbiában

Ez lesz a második áremelés idén és valószínűleg a szokásos 10 dinárral drágul majd. A drágulás oka a 2020 végén elfogadott jövedéki naptár, amely szerint 2025-ig minden január és július elején 1,5 dinárral emelik a cigaretta utáni külön jövedéki adót

Népszerű