Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a hadművelet Fallúdzsa visszafoglalására

2016.05.23
08:26
Az iraki hadsereg megkezdte a hadműveletet a Bagdadtól 50 km-re lévő Fallúdzsa város visszafoglalására az Iszlám Államtól - jelentte be hajnalban az iraki miniszterelnök
Az iraki hadsereg megkezdte a hadműveletet a Bagdadtól 50 km-re lévő Fallúdzsa város visszafoglalására az Iszlám Államtól - jelentte be hajnalban az iraki miniszterelnök. Az ostromban a katonákon kívül rendőrök, terrorellenes egységek, helyi törzsi harcosok és síita milíciák is részt vesznek - emelte ki a kormányfő. A hadsereg város lakosait tegnap felszólította a település elhagyására, azoknak pedig, akik nem tudnak elmenekülni, azt javasolták, hogy tűzzenek ki fehér zászlót ott, ahol tartózkodnak. Az Iszlám Állam 2014-ben foglalta el Fallúdzsát, akkor 300 ezren éltek a városban. A minaretek városának és a mecsetek anyjának becézett város az iraki szunniták egyik vallási központja.Az iraki biztonsági erők és a síita milíciákat tömörítő Hasíd Saábi ernyőszervezet tavaly decemberben zárta körbe a várost, a dzsihadisták pedig hónapokon át akadályozták, hogy a városlakók elhagyják. Az ENSZ és a Human Rights Watch emberi jogi szervezet a múlt hónapban közölte, hogy emiatt súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány alakult ki a városban, ahol becslések szerint jelenleg már csak mintegy 75 ezren élnek. (HVG)
Irak
falludzsa

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.