Ugrás a tartalomra

Mégsem a pakisztáni gyanúsított a felelős a berlini merényletért - az embervadászat folytatódik

2016.12.20
19:54
Szabadon engedték a berlini támadás gyanúsítottját
Szabadon engedték a berlini támadás gyanúsítottját. A karácsonyi vásárba kamiont vezető gyanúsított után embervadászat indult. A vizsgálatot végző hatóságok a korábban megvádolt pakisztáni férfin a meggyilkolt lengyel utas egyetlen csepp vérét sem fedezték fel – a feltételezett elkövető vélhetően alaposan fel van fegyverkezve és várhatóan újra lecsaphat. A berlini biztonsági szervek vezetőinek közös sajtótájékoztatóján Klaus Kandt a Die Welt című lap és az ARD országos köztelevízió biztonsági körökből származó értesüléseit megerősítve elmondta, nem sikerült igazolni, hogy valóban a gyanúsított ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este röviddel 20 óra után belehajtott a város nyugati részének központjában a karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe. Miután bebizonyosodott, hogy az illetőnek nincs köze az ügyhöz, teljes erővel nyomoznak tovább.Továbbra is bizonytalan a hétfő esti berlini tömeges gázolás háttere, és akár újabb támadás is történhet - figyelmeztettek a nyomozás vezetői kedd délután a német fővárosban tartott tájékoztatójukon.A terrorveszély továbbra is jelentős Berlinben, ezért megerősítik a biztonsági intézkedéseket és a rendőri jelenlétet. (MTI)
kamion
berlini támadás
szabadon engedték
terrorveszély

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.