Ugrás a tartalomra

Megtartották a Notre-Dame-ban az első misét a tűz óta

2019.06.15
21:02
2019.06.15
21:19
Forrás
hvg.hu, euronews.com
Néhány tucatnyi, védősisakkal felszerelt közönség előtt tartották az első misét a Notre-Dame-ban azóta, hogy április 15-én tűzvész pusztított a keresztény világ egyik legismertebb székesegyházában.

Az este hatkor kezdődő misét a szentély mögötti kápolnában Michel Aupetit, Párizs érseke tartotta. 

Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt ünnepelhettük meg az oltáriszentséget, hiszen a Notre-Dame e célból épült. Ez a köszönet és a remény üzenete mindazoknak, akiket megindítottak a kereszténység és Franciaország szimbolikus épületével történtek – mondta az érsek.

A meghívott vendégek között voltak azok a milliárdosok is, akik komoly pénzösszegeket ajánlottak fel a székesegyház helyreállítására. Kiderült azonban, hogy a felajánlott 850 millió eurónak eddig mindössze az egytizede érkezett meg. 

A műemlékben továbbra is úgynevezett megerősítési munkálatok folynak.

Notre-Dame

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.