Ugrás a tartalomra

Merényletet követtek el egy kaliforniai zsinagógában

2019.04.28
08:56
2024.03.19
08:34
Forrás
BBC
A lövöldözésnek egy halálos áldozata van, többen pedig megsérültek.

A helyi hatóságok közleménye szerint a dél-kaliforniai Poway zsinagógájában egy tizenkilenc éves fehér férfi nyitott tüzet. A támadás magyar idő szerint szombat késő este történt, amikor éppen mintegy száz ember lehetett a zsinagógában, akik a zsidó húsvét ünnepségein vettek részt. A halálos áldozat egy nő, a három sebesült között pedig egy gyermek és egy rabbi is van.

A férfi a támadás után gépkocsijával elmenekült, majd maga hívta a rendőröket. A rendőrség hamar utolérte a kocsit, amely lehúzódott az út szélére, a merénylő pedig feltett kézzel kiszállt. Azonnal őrizetbe vették, jelenleg az FBI emberei hallgatják ki - tudta meg a BBC.

Kalifornia
Zsinagóga
merénylet

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.