Ugrás a tartalomra

Moszkvai tragédia: ötre nőtt a halálos áldozatok száma

2012.12.30
17:45
Egy 25 éves légi kísérő meghalt, így ötre emelkedett a szombati moszkvai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
Egy 25 éves légi kísérő meghalt, így ötre emelkedett a szombati moszkvai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.A súlyos baleset napján a kapitány, a másodpilóta és a fedélzeti mérnök, valamint egy utaskísérő vesztette életét. Egyik másik sérült viszont az orvosok szerint túl van az életveszélyen – közölte vasárnap az orosz egészségügyi minisztérium.A moszkvai Vnukovo repülőtérnél szerencsétlenül járt Tu-204-es repülőgépén szolgálatot teljesítő személyzet további három tagja – egy nő és két férfi – állapotát továbbra is súlyosnak ítélik meg – közölte az orosz egészségügyi minisztérium. A Red Wings orosz légitársaság charterjárata szombaton egy csehországi üdülőhelyre szállított utasokat és onnan visszatérve szenvedett balesetet Vnukovon. A Tu-204-es nem tudott megállni a leszállópályán, a repülőtér kerítését átszakítva kicsúszott egy országútra, miközben háromfelé szakadt.A Red Wings közölte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak anyagi támogatást nyújtanak. A szövetségi nyomozóhivatal szóvivője szombaton azt közölte, hogy az előzetes információk szerint a Red Wings légitársaság gépének katasztrófáját a pilóták hibája okozhatta. Az Interfax orosz hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó belügyi illetékes vasárnap már azt mondta, hogy a balesetben műszaki problémák és a rossz időjárási körülmények játszhattak szerepet. (MTI) 

Most

13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.