Ugrás a tartalomra

Nagy gondot okoz a sertéspestis Lengyelországban

2019.12.12
10:29
Forrás
Tanjug
Lengyelországban a katonaságot és a rendőrséget is bevetnék a vaddisznóállomány ritkítására.

A katonaság és rendőrség segítségét javasolja a lengyel mezőgazdasági miniszter a vaddisznóállomány ritkítása céljából, így szeretné megfékezni az ország nyugati részén kialakult afrikai sertéspestis terjedését. Jan Krzysztof Ardanowski kijelentette, hogy a törvényjavaslat szerint mindenki, aki akadályozza az állatok kilövését a kijelölt helyen, megbüntetik. A betegség tavaly Lengyelország keleti részén jelent meg, és feltételezhetően a szomszédos Ukrajnából származott. Az érintett területen 180 ezer vaddisznót kellett leölni. A környezetvédők és a vadászok akkor elítélték az intézkedést.

Lengyelország
sertéspestis
vaddisznó

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.