Ugrás a tartalomra

Némi orosz előny Bahmutnál

2023.03.30
13:58
Forrás
Pannon RTV
Az orosz erők némi előnyt szereztek a keleti csatatéren, Bahmut városában, de súlyos árat fizettek ezért, amely emberéletekben mérhető – közölte a kijevi vezetés csütörtökön, részleteket azonban nem közöltek.

Mindeközben az oroszok letartóztattak egy amerikai riportert, akit kémkedéssel gyanúsítanak.

A harc Bahmutért hónapok óta folyik, az orosz erők folyamatosan előretörnek, néhány hete úgy tűnt, hogy az ukránok ki is vonulnak a városból, végül azonban úgy döntöttek, maradnak és harcolnak. Szerhij Cserevatyi ukrán katonai szóvivő közölte: Bahmut továbbra is a katonai tevékenység epicentruma, ám nyugati és ukrán szakértők szerint az oroszok már nem sokáig tudják fenntartani offenzívájukat, a napi orosz támadások az utóbbi négy hétben a korábbiak felére csökkentek.

A zsarnokság legyőzéséhez nagyobb egységre van szükség – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Hozzátette: biztos abban, hogy a demokratikus világ képes erre az egységre, és együtt legyőzhetik az orosz megszállókat. A demokráciának győzelemre van szüksége, Ukrajna, a szabadság és a nemzetközi rend győzelmére – húzta alá.

Az orosz biztonsági szolgálat közben letartóztatta a The Wall Street Journal riporterét, Evan Gershkovichot, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Egyesült Államok számára kémkedett. Az újság tagadta a vádakat, és riporterének szabadon bocsátását követelte. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, őt úgy tájékoztatták, hogy Gershkovich kémkedés közben bukott le, vagyis a vádak megállják a helyüket.

Bahmut
Volodimir Zelenszkij
újságíró
letartóztatás
Dmitrij Peszkov
Ukrajna
Ukrajna háború
ukrajnai háború
orosz-ukrán háború

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.