Ugrás a tartalomra

Nizzai merénylet - Három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben

2020.11.01
22:34
Forrás
MTI
Három gyanúsítottat szabadon engedtek azon hat őrizetbe vett ember közül, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez.

A nyomozás középpontjában egy 29 éves tunéziai állampolgár áll, akit a dél-franciaországi Grasse-ban szombaton vettek őrizetbe. Őt azzal gyanúsítják, hogy többször is találkozott a tunéziai elkövetővel a Tunéziából Olaszországon át Franciaországba tartó migrációs útvonalán. Mindkét emberről azt feltételezik, hogy nemrégen érkeztek Franciaországba. Nyomozati források szerint feltételezhető, hogy együtt tették meg az utat.

Rajta kívül vasárnap este őrizetben volt még az a 25 és 63 éves férfi, akiket szombat délután állítottak elő a tunéziai lakásán.

Még a merénylet napján, csütörtökön őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki térfigyelő kamerák felvételei szerint előző este az elkövetővel beszélt. Pénteken két másik embert, egy 33 éves és egy 35 éves férfit is őrizetbe vettek, akik szintén közvetlen kapcsolatba kerültek a merénylővel. Vasárnap mindhármukat szabadon engedték.

Rendőrségi források szerint a három férfi véletlenül találkozott az elkövetővel, egyikük sem radikális és nincs közük a merénylethez.

Az elkövetőt, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávit még mindig nem tudták kihallgatni: válságos állapotban kórházban ápolják, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. A férfi csütörtökön - az évnek azon a napján, amelyen a muszlim hagyomány szerint Mohamed próféta született - reggel a nizzai katolikus templomban Allah akbar felkiáltással két embernek, a 60 éves Nadine Devillers-nek és az 55 éves sekrestyésnek, Vincent Loques-nak elvágta a torkát, a 44 éves brazil állampolgárságú Simone Barreto Silvát pedig késsel halálosan megsebesítette.

Rendőrségi források szerint a tunéziai elkövető kedden érkezett Nizzába, és a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapítható, hogy szerdán feltérképezte a támadás helyszínét. A nyomozók szerint egyelőre korai lenne megmondani, hogy voltak-e segítői, illetve, hogy milyen motivációkkal érkezett Franciaországba. A támadónál talált két mobiltelefon kielemzése és a tunéziai szolgálatok nyomozása meghatározó lesz az ügyben.

Brahím Iszávi - akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel - szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül érkezett Franciaországba és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

Nizza
merénylet
terrorizmus
Franciaország
elengedték

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.