Ugrás a tartalomra
Tanjug/Claudio Furlan/LaPresse via AP

Olaszországban vészhelyzet az év végéig

2020-07-10
18:08
2020-07-10
18:21
Forrás
MTI
Bejelentette a járvány miatti vészhelyzet további meghosszabbítását Giuseppe Conte miniszterelnök, megalapozottnak nevezve, hogy a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartsák.

Giuseppe Conte a sajtóban megjelent híreket erősítette meg. A római kormány a hosszabbítást önálló rendelettel vezetheti be, nincsen szüksége parlamenti támogatásra.

A kormány döntésének hátterében a járványhelyzet alakulásának követésével megbízott egészségügyi bizottság előrejelzései állnak, melyek szerint a járványveszély nem ért véget, és ősszel második hullám is várható.

A vészhelyzetet Olaszországban január 28-án vezették be féléves időtartamra. A hosszabbítás augusztus elsejétől léphet életbe.

Giuseppe Conte a Mose velencei zsiliprendszer pénteki tesztelését követő sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kormánya meghosszabbítja a vészhelyzetet. Hangsúlyozta, hogy minden feltétel adott a féléves hosszabbításhoz. Megjegyezte, hogy a rendkívüli egészségügyi helyzet hatályban tartása segít a járvány ellenőrzésében.

Olaszországban a járványgörbe jelentősen laposodott, a csütörtöki adatok szerint több mint 12 ezer a házi karanténban levő beteg, valamivel több mint nyolcszáz a kórházban kezeltek száma, és kevesebben mint hetvenen szorulnak lélegeztetőgépre. Ennek ellenére a "járvány meg nem múlt el"- mondta Giuseppe Conte.

Elemzők szerint a vészhelyzet folytatásával a kormány továbbra is fent akarja magának tartani a jogot, hogy önálló, parlamenti szavazás nélküli rendeleteket hozzon. A polgári védelem bővített hatásköre is hatályban marad, ami egyebek között segítheti a szeptemberi iskolakezdésre tervezett intézkedések bevezetését.

Év végéig érvényes marad a közigazgatásban bevezetett távmunkavégzés is.

"Nem kérünk a vészhelyzet hosszabbításából" - üzente reagálásában az ellenzéket vezető Matteo Salvini, a Liga párt vezetője. Kifejtette, az olaszok a járvány tetőzésének időszakában bizonyították józanságukat, ezért bizalmat és tiszteletet érdemelnek, és most "élni, dolgozni, szeretni" akarnak. "A szabadságot nem lehet rendelettel eltörölni" - jegyezte meg Salvini. A kormányerő Demokrata Párt (PD) is a parlament elé szólította Giuseppe Contét, hogy ott fejtse ki a hosszabbítás indokait.

Olaszország
olasz
járvány
vészhelyzet
koronavírus

Kapcsolódó tartalmak

Most

10:23, Frissítve: 10:42

A nyaralás nem vész el, csak átalakul

A szerbiai utazási irodák kötelesek lebonyolítani a már megszervezett utazásokat, még abban az esetben is, ha időközben töröltetik magukat a nyilvántartásból - nyilatkozta a YUTA igazgatója.
06:25, Frissítve: 10:34

75 éve dobták le az első atombombát

1945. augusztus 6-án reggel 8 óra után a B–29 típusú, Enola Gay nevet viselő amerikai bombázó ledobta a Little Boynak nevezett stratégiai atombombát Hirosimára.

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.

Kevés a vásárló a szabadkai ócskapiacon

Nem csak a magyarországi vevők maradtak el, akik most nem tudnak átjönni a határon, a járvány miatt a helybeliek is ritkán keresik fel a nemrégiben még kedvenc bevásárlóhelyüket.