Ugrás a tartalomra

Összeomlott egy épülőfélben lévő iskola a belgiumi Antwerpenben

2021.06.20
12:36
Forrás
MTI
A balesetben öt építőmunkás vesztette életét, legalább három másik súlyosan megsérült.

A baleset még péntek délután történt a kikötővárosban, a tűzoltók szombat estére végeztek a romok átvizsgálásával, ekkor véglegesítették az áldozatok számát. Az áldozatok román, portugál és ukrán állampolgárok.

Szombat délután a helyszínen tájékozódott a történtekről Fülöp belga király is. Az építő cég közölte, hogy alapos vizsgálat fogja feltárni a súlyos baleset okát, amely egyelőre nem ismert. Az összedőlt épület egy általános iskola lett volna, amelyben szeptemberben már szerették volna megkezdeni a tanítást.

Belgium
antwerpen
összeomlott épület
iskola

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.