Ugrás a tartalomra

A parancsnok holttestét is felszínre hozták

2016.12.27
04:59
A vasárnap a Fekete-tengerbe zuhant gép utasainak holttestei közül Roman Volkov parancsnokét is sikerült felszínre hozni a mentőcsapatoknak – közölte a RIA Novosti hírügynökség
A vasárnap a Fekete-tengerbe zuhant gép utasainak holttestei közül Roman Volkov parancsnokét is sikerült felszínre hozni a mentőcsapatoknak – közölte a RIA Novosti hírügynökség. Egy nevének elhallgatását kérő forrás szerint további 70 emberi maradványt emeltek a felszínre. A mentésben részt vesznek az orosz parti őrség hajói is, a munkálatokat pedig ma folytatják.A gépnek - annak nyolctagú személyzetével együtt – 92 utasa volt, köztük az Alekszandrov-kórus 64 zenésze, kilenc riporter, egy jótékonysági szervezet elnöke, valamint két szövetségi hivatalnok. (hirado.hu)

Nemzeti gyásznap Oroszországban (videó)

2016.12.26.

Nemzeti gyásznapot hirdetett mára Vlagyimir Putyin orosz elnök a 92 halálos áldozatot követelő vasárnapi repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére. Mások mellett a szerb államvezetés is részvétét fejezte ki Oroszországnak.Többé már nem lép fel így együtt az orosz Aleksandrov ének-és táncegyüttes. A Vörös Hadsereg hivatalos együttesének 120 tagja közül 68-an vesztették életüket a vasárnapi repülőgép szerencsétlenségben. A világ legismertebb katonai együttesének szólistája nem szállt fel a gépre, a napokban született meg ugyanis harmadik gyermeke. A szerencsétlenül járt Tu-154-es gép utasai az egyik szíriai orosz katonai támaszpontra tartottak, hogy ott fellépjenek a katonák újévi ünnepségén. Az áldozatok között kilenc újságíró is van.A gép Szocsiban szállt fel, nem sokkal később azonban eltűnt a radarokról és a Fekete-tengerbe zuhant.A Tu-154-es gép egyébként a Szovjetunió és Oroszország legnagyobb számban épített repülőgépcsaládjához tartozik, 1960-as évektől 2013-ig gyártották. A lezuhant gépet a nyolcvanas években gyártották és állítólag szeptemberben végeztek rajta műszaki vizsgálatot. Ilyen típusú volt egyébként az a lengyel kormánygép is, amely 2010-ben Kachynski elnökkel és 95 másik emberrel lezuhant le a nyugat-oroszországi Szmolenszkben. Az elmúlt huszonkét évben 17 Tu-154-es gépet ért szerencsétlenség, amelyekben 1761-en vesztették életü



Putyin orosz államfő vizsgálóbizottság felállítását rendelte el, és részvétet nyilvánított az áldozatok hozzátartozóinak.A szerb államvezetés is együttérzését fejezte ki Oroszországnak. Aleksandar Vučić miniszterelnök és Tomislav Nikolić köztársasági elnök táviratot küldött Vlagyimir Putyin orosz államfőnek, Dmitrij Medvegyev, kormányfőnek és Szergej Sojgu védelmi miniszternek. „Meg akartuk mutatni, hogy Belgrád és Szerbia mennyire szerette, mennyire szereti és mennyire fogja szeretni az Aleksandrov Együttest. Készen állunk arra, hogy az orosz féllel együtt valamilyen rendezvényt szervezzünk. Gyakran élvezhettük fantasztikus koncertjeiket, amikor Belgrádban jártak és amikor az országunk a legnehezebb pillanatokat élte át, ők itt voltak mellettünk.”A szerb miniszterelnök mellett Nebojša Stefanović belügyminiszter és Zoran Đorđević védelmi miniszter is ellátogatott Belgrád orosz nagykövetségére, ahol Aleksandar Čepurinnak is kifejezték együttérzésüket. Oroszország belgrádi nagykövete elmondta, az Aleksandrov Együttes tagjainak halála óriási veszteség Oroszország számára.Áder János magyar köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a vasárnap lezuhant orosz repülőgép tragédiája miatt. A Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-hez is eljuttatott táviratában Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült arról, hogy Szocsi közelében több mint 90 emberrel lezuhant az orosz haderő szállító repülőgépe, fedélzetén a "méltán világhírű" Alekszandrov együttes tagjaival. "Engedje meg, hogy a magyar nép és a magam nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok hozzátartozóinak" - fogalmazott a magyar államfő. 
Oroszország
nemzeti gyásznap
repülőgép

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.