Ugrás a tartalomra

Párizsban megteltek az intenzív osztályok, vidékre szállítják a betegeket

2021.03.14
22:14
Forrás
MTI
A francia kormány mintegy száz súlyos állapotban lévő koronavírusos fertőzött egészségügyi evakuálását tervezi a jövő héten a Párizs körüli Ile-de-France régióból, miután a fővárosi intenzív osztályok majdnem beteltek.

A politikus a párizsi Orly repülőtéren - ahol a Párizs közli Meaux kórházának két stabil állapotban lévő betegét tették fel a dél-franciaországi Bordeaux-ba induló egészségügyi különgépre - elmondta: eleinte naponta hat repülőgépes átszállítás lesz kevésbé túlterhelt régiókba, mindenekelőtt a Loire-menti városokba és a Bordeaux-i központú Nouvelle-Aquitaine területére, majd a szám fokozatosan nőni fog.  "Ezután tömeges evakuálások lesznek egészségügyi szupervonatokkal, a hét második felétől" - mondta a kormányszóvivő. Egy vonattal legalább 24 és maximum 48 súlyos beteget tudnak elszállítani. Gabriel Attal megerősítette, hogy a fővárosi régióban "nyugtalanító a helyzet", hangsúlyozta, hogy "minden ágy számít", és a "kormány szavatolja, hogy senki nem marad a kórházak kapuján kívül".  

Az egészségügyi tárca adatai szerint a járvány kezdete óta mintegy ezer egészségügyi átszállítás történt, idén eddig 175.  Jóllehet a kórházban ápoltak száma továbbra is 25 ezren stagnál, az egészségügyi ellátórendszeren azért nagy a nyomás, mert a brit variáns térnyerése miatt az intenzív ápolásra szorulók száma fokozatosan nő: vasárnap este a számuk 4127 volt. Csaknem negyedüket, 1134 beteget a fővárosi régióban ápolnak, ahol koronavírusos fertőzöttek fekszenek az eredetileg rendelkezésre álló intenzív ágyak 95 százalékán. Egy évvel ezelőtt az első hullám csúcspontján 7200 súlyos beteget ápoltak az országban. A korlátozások szigorításának, illetve az újabb lezárásnak az elkerülésére az evakuálásokon kívül az oltási program felgyorsítását tűzte ki célul a kormány. Vasárnapig több mint 5 millióan (7,5 százalék) vették fel az első dózist, akik közül 2,2 millióan (3,3 százalék) már mindkét komponenst megkapták. Az elmúlt héten több mint egymillió embert oltottak be, s a cél az, hogy április 15-ig legalább 10 millió francia megkapja legalább az első dózist.
 

Franciaország
Párizs
koronavírus-járvány
koronavírus-fertőzöttek

Kapcsolódó tartalmak

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.