Ugrás a tartalomra
FoNet/AP

Párizsban újra sárgamellényesek vonultak utcára

2019-01-19
19:29
2019-01-19
19:36
Forrás
index.hu, MTI
Nem hisznek a francia államfő által meghirdetett nagy nemzeti vitában.

Tizedszer is az utcákra vonultak az általános társadalmi elégedetlenséget megtestesítő franciaországi sárgamellényesek, annak ellenére, hogy a mozgalom nyomására Emmanuel Macron államfő a héten elindította az úgynevezett nagy nemzeti vitát - írja az MTI. A nagy nemzeti vita keretében a franciák helyi szinteken tárgyalják meg a legégetőbb társadalmi és politikai kérdéseket. A sárgamellényes tiltakozók egy része azonban továbbra is úgy érzi, hogy a kormány nem veszi figyelembe követeléseiket és korlátozza a meghirdetett vita témáit. A nagy létszámú rendőri biztosítás mellett vonuló néhány ezer tüntető Macron elnök lemondását követelte. A bejelentett megmozdulás a korábbiaknál szervezettebben és kevesebb résztvevővel zajlott. Az első tüntetéseken, novemberben és a december elején még százezrek vonultak utcára.

Párizs
Franciaország
tüntetés

Most

11:01, Frissítve: 11:13

Törpösen nagy törprekord

Hupikék Törpikék-világrekordot döntöttek Németországban: 2762 ember öltözött jelmezbe, és festette kékre az arcát.

Népszerű