Ugrás a tartalomra

Politikai megoldást keres Párizs a sárgamellényesek lecsillapítására

2018.12.03
23:52
2024.03.19
08:43
Forrás
Euronews
Valamennyi parlamenti párt vezetőjét fogadta a francia kormányfő hétfőn, hogy közösen találjanak kiutat a sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások miatti válságból.

A tervek szerint a kormányfő kedden találkozna a sárgamellényesek képviselőivel is. Egyik képviselőjük azonban már jelezte, hogy úgymond biztonsági okok miatt nem megy el a találkozóra.

Mindeközben üzemanyaghiány alakult ki az észak-franciaországi Bretagne több benzinkútján is az üzemanyagárak emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek blokádja miatt.

Hétfőn a mentősök is tüntettek a francia fővárosban: a kormány által tervezett reformok ugyanis a betegszállítás rendszerét is érintenék.

Párizs
sárgamellényes

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.