Ugrás a tartalomra
Vlagyimir Putyin
Tanjug, Mikhail Klimentyev, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP

Putyin: Szétvertük az Iszlám Államot az Eufrátesz mindkét oldalán

2017-12-07
07:26
Forrás
MTI
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetet Szíriában teljesen szétverték az Eufrátesz folyó jobb és bal partján - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán.

"Természetesen az ellenállásnak lehetnek még fészkei, de egészében véve a katonai munka ezen a területen véget ért. Ismétlem, teljes győzelemmel és a terroristák szétzúzásával ért véget" – mondta az orosz elnök. Hangsúlyozta, hogy a szíriai rendezés összes résztvevőjének, így a damaszkuszi kormánynak, a régió országainak és az ENSZ-nek most a következő szakaszra, a politikai folyamatra kell áttérnie, amelyről az orosz, a török és az iráni elnök, valamint Szíria népének "kongresszusa" Szocsiban megállapodott. Putyin elmondta, hogy megkezdődött az ország új alkotmányának előkészítése, és a politikai folyamat függvényében át kell majd térni a szíriai elnök- és parlamenti választásra. Mint mondta, ehhez előbb meg kell szilárdítani a helyzetet, meg kell erősíteni az úgynevezett feszültségmentesítési övezeteket, és el kell érni, hogy a vérontás véglegesen véget érjen Szíria területén. 

Vlagyimir Putyin
Iszlám Állam
Szíria

Most

Népszerű

Pannon friss hír

Csődöt jelentett a Vojvodinaput vállalat

Csődöt hirdetett ki a nagybecskereki bíróság az útépítéssel foglalkozó Vojvodinaput vállalatban. A csődeljárás idén októberben indult - közölte a végzés indoklásában Ljiljana Popov, csődbíró.