Ugrás a tartalomra

Rekordinfláció alakult ki decemberben az euróövezetben

2022.01.21
06:40
Forrás
MTI
Az előzetes adatoknak megfelelően rekordmagas éves fogyasztói árindex alakult ki az euróövezetben decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatokon alapuló csütörtöki jelentése alapján.

Decemberben a fogyasztói árindex éves bázison 5,0 százalékra emelkedett az euróövezetben a novemberi 4,9 százalék után. Az előző havihoz képest 0,4 százalékkal mentek fel a fogyasztói árak decemberben.

Egy évvel korábban, 2020 decemberében 0,3 százalékos defláció volt az euróövezetben. Az éves fogyasztói árindex 2020 második felének hónapjaiban negatív értéket mutatott, deflációt jelzett.

Decemberben már sorban a hatodik hónapja haladta meg az euróövezeti éves fogyasztói árindex az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos inflációs célját.

Az előző évi defláció bázishatása mellett a 2021-es éves összevetésű áremelkedés elsősorban az energiaárak, másodsorban a szolgáltatási díjak növekedésének volt tulajdonítható. Az energiaárak 2,46 százalékponttal, a szolgáltatási díjak 1,02 százalékponttal járultak hozzá a decemberi inflációhoz. Novemberben 2,57 és 1,16 százalékpontos volt az energiaárak és a szolgáltatási díjak hozzájárulása az éves áremelkedéshez.

Decemberben az energiaárak éves bázison 25,9 százalékkal emelkedtek a novemberi 27,5 százalékos emelkedés után, a szolgáltatási díjak pedig 2,4 százalékkal a novemberi 2,7 százalék után.

Energiaárak nélkül az éves áremelkedés 2,8 százalékos volt decemberben és 2,5 százalékos novemberben. Energiaárak, az élelmiszerek és az élvezeti cikkek ára nélkül pedig (a maginfláció) 2,6 százalékos volt decemberben és novemberben egyaránt.

Az Európai Unióban az éves fogyasztói árindex 5,3 százalékra emelkedett decemberben a novemberi 5,2 százalékról. Novemberhez képest 0,5 százalékkal emelkedtek az árak decemberben. 2020 decemberében pedig 0,3 százalékos volt az infláció az EU 27 tagállamában.

A legkevésbé, 2,6 százalékkal Máltán emelkedtek a fogyasztói árak éves bázison decemberben. Portugáliában 2,8 százalékos, Finnországban 3,2 százalékos infláció alakult ki. A legnagyobb inflációt Észtországban regisztrálták, 12,0 százalékosat. Litvániában 10,7 százalékos, Lengyelországban 8,0 százalékos volt a fogyasztói árak éves emelkedésének a mértéke.
https://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/14176359/2-20012022-AP-EN.pdf

infláció
euróövezet

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.