Ugrás a tartalomra

Segítsünk a kárpátaljai nemzettársainknak!

2022.10.25
13:22
2022.10.25
14:13
Forrás
Pannon RTV
Segítsünk azokon a beteg nemzettársainkon, akik a háborús körülmények miatt most a korábbinál is nehezebb helyzetbe kerültek Kárpátalján.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az eltelt időszakban célirányos segítséget tudott nyújtani a szociálisan érzékeny társadalmi rétegek számára Kárpátalján. A háború okozta súlyos gazdasági helyzet azonban még kiszolgáltatottabbá tette az itt élő magyarságot. A Kárpátalján élő, súlyos betegségekkel küzdő, illetve fogyatékkal élő nemzettársaink a háborús körülményekből kifolyólag még nehezebb helyzetbe kerültek. Leginkább azok, akik súlyos műtét előtt állnak, beavatkozás utáni vagy folyamatos kezelést igényelnek és családjukban nem állnak rendelkezésre a szükséges pénzeszközök vagy egyedül élnek. Az ő megsegítésükre a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével létrehoztak egy programot, amelynek keretében egy kifejezetten erre a célra felkért, kárpátaljai orvosokból álló egészségügyi testület végzi az igények szakmai elbírálását. A program alapvető célja, hogy meghatározott kritériumok szerint anyagi segítséget nyújthassanak a rászoruló, súlyos beteg kárpátaljai nemzettársaink részére kezelésük, gyógyításuk céljából.

Verecke Alapítvány
Számlaszáma: 11744003-20965860
IBAN szám: HU60 1174 4003 2096 5860 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB

Kárpátalja

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.