Ugrás a tartalomra

Szíria: a volt algériai külügyminiszter lehet az új ENSZ-különmegbízott

2012.08.17
07:57
Lakhdar Brahimi volt algériai külügyminiszter hajlandó elfoglalni az augusztus végén távozó Kofi Annan Szíria-ügyi nemzetközi különmegbízott posztját – közölték ENSZ-források csütörtökön
Lakhdar Brahimi volt algériai külügyminiszter hajlandó elfoglalni az augusztus végén távozó Kofi Annan Szíria-ügyi nemzetközi különmegbízott posztját – közölték ENSZ-források csütörtökön.Annan, az ENSZ egykori főtitkára augusztus elején döntött úgy, hogy nem folytatja a közvetítést a szíriai válságban. Azzal indokolta döntését, hogy „nem kapta meg azt a támogatást, amelyet az ügy megérdemelt volna”.Az ENSZ és az Arab Liga által felkért ghánai diplomata kifogásolta, hogy miközben a szíriai népnek óriási szüksége lenne cselekvésre, az ENSZ Biztonsági Tanácsában egymásra mutogatás, egymás kölcsönös kárhoztatása zajlik.Név nélkül nyilatkozó diplomaták közlése szerint Brahimi nem csupán Annan utódja akar lenni, hanem meg akarja változtatni a poszt elnevezését és mandátumát is. Egyelőre nem tudni, hogy a kinevezést mikor jelentik be hivatalosan.A helyzetet ismerő források szerint Brahimi „határozott támogatást” kért az ENSZ Biztonsági Tanácsától egy béketerv tető alá hozása érdekében. Diplomaták azt is elmondták, hogy az új különmegbízott vélhetően új stratégiát fog alkalmazni a szíriai rezsim és a lázadók megbékítésére, részleteket azonban nem közöltek. (MTI)
Szíria
ENSZ
Lakhdar Brahimi

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.