Ugrás a tartalomra

Több tízezer biztonságit mozgósítanak Franciaországban

2018.12.06
23:15
2024.03.19
08:43
Forrás
hirado.hu
Szombaton országszerte 89 ezer biztonságit mozgósítanak Franciaország-szerte a sárgamellényesek újabb tüntetése miatt – közölte csütörtök este Édouard Philippe kormányfő.

Olyan emberekkel állunk szemben, aki nem tiltakozni, hanem törni-zúzni akarnak, és nem akarunk nekik szabad utat engedni – mondta a kormányfő. Párizsban nyolcezer rendőr lesz készenlétben, és az utcákra vezénylik a csendőrség tucatnyi páncélozott járművét is. Ez utóbbiakat a 2005. évi elővárosi tüntetések során vetették be utoljára.

Csütörtökön folyatódott a diákok tiltakozó megmozdulása. A gimnazisták tüntetése során több incidens történt Észak-Franciaországban, országszerte több mint 700 diákot állítottak elő – közölte a belügyminisztérium. Szerte az országban mintegy 280 oktatási intézménynél volt tüntetés, illetve rendzavarás. A megyében mintegy 30 intézménynél voltak torlaszok. Három járművet és 23 szeméttárolót felgyújtottak.

Franciaország
sárgamellényes

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.