Városokat zártak el a külvilágtól a pusztító árvizek
Az áradások utakat tettek járhatatlanná, házakat öntött el a víz. Több ezer embert evakuáltak, akik nem térhetnek többet vissza otthonaikba.
Óriási esőzések voltak a Dominikai Köztársaságban a hétvégén, ami nemcsak házakat mosott el, de halálos áldozatokat is követelt. Volt, aki az autók tetején mászva jutott át az út egyik feléről a másikra. A lezúduló víz másodpercek alatt sodorta el a járműveket, a férfi gyors lélekjelenlétének köszönheti, hogy épségben megúszta. Az emberek otthonukból nézték végig az áradást. Több mint 13 ezer helyit evakuáltak, közülük 2600-an már biztosan nem is térhetnek vissza, mivel a házukat elmosta a víz. Jelentések húsznál is többen haltak meg. Szerdáig tanítási szünetet rendeltek el az érintett településeken. Egy amatőr felvételen az látható, hogy a lakóépületet félig ellepte a víz és helikopterrel menekítik ki a tetőn keresztül az embereket. Óriási erővel tört be a víz ebbe az épületbe. Másodpercek alatt töltötte meg a lépcsőházat.
Brazíliában az alacsonyabban fekvő területek teljesen víz alá kerültek. A régióban több mint 31 ezer embert érintettek az esőzések, és mintegy 1600-at evakuáltak. Az emberek könnyeikkel küszködve készítették a felvételeket a soha nem látott áradásról.
Ez pedig más a pusztítás másnapján készült. A felvétel készítőn kívül egy lélek sem volt az utcán. A víz 29 méterre emelkedett és lepte el Estrela város utcáit és az épületeket.
Bulgária délkeleti részén több tucat autó rekedt a Burgaszból Malko Trnovoba vezető úton a hófúvások és a kidőlt fák miatt. A széllökések elérték a 115 km/h sebességet.
Romániában volt ahol az eső és a szél, de egyes területeken a hófúvás okozott fennakadást és károkat a hétvégén. Az út sem látszódik ezen a felvételen Bisoka településnél. Az emberek egymást próbálják menteni a csúszós úton. Az ország déli és délkeleti részére vörös riasztást adtak ki a meteorológusok.