Ugrás a tartalomra

Védőkesztyűhiány jelentkezhet

2020.04.01
09:57
Forrás
Magyar Szó
Hamarosan jelentős védőkesztyűhiány jelentkezhet, ugyanis a karantén miatt már több országban akadozik a termelés, mivel a gyárak nem tudnak teljes kapacitással működni.

Az esetleges hiányra figyelmeztet a malajziai Top Glove cég. A világ legnagyobb gumikesztyűgyártó vállalatának vezetője elmondta, a megrendelések Európából és Amerikából az elmúlt hetekben csaknem a kétszeresére emelkedtek a vállalat termelési kapacitásához képest. A vállalat napi szinten 200 millió természetes és szintetikus kesztyűt képes előállítani.

Néhány vásárló pánikszerűen rendel, általában hónaponként tíz konténert igényelnek, ám most hirtelen húsz konténert vásárolnak. Mindenképpen hiány van gumikesztyűkből. A vásárlók 100 százalékkal többet rendelnek, mi pedig a termelést csak 20 százalékkal növelhetjük, tehát 50–80 százalék hiányzik a követelmények teljesítéséhez – mondták a cégnél.

Ez a hatalmas felvásárlás még elhúzódhat három hónapig, de az átlagnál nagyobb rendelések várhatóan akár a kilencedik hónapig is eltarthatnak, még akkor is, ha az ázsiai piacokon a kereslet alábbhagy. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy a személyi védőeszközök globális hiánya jelenti a koronavírus elleni küzdelem egyik legnagyobb veszélyét.

Védőkesztyű
hiány
kapacitás
akadozik
megrendelés

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.