Ugrás a tartalomra

Vérfürdő Burkina Fasóban - száznál több áldozat

2021.06.05
18:33
2021.06.05
18:50
Forrás
MTI, Hirado
Több mint száz civilt gyilkoltak meg fegyveresek szombatra virradóra Burkina Fasóban – közölték biztonsági és helyi civil források. A dzshidista felkelés 2015-ös kezdete óta nem volt ekkora vérfürdő a nyugat-afrikai országban.

Az eset az északi Yagha tartomány Solhan nevű helységében történt. Az áldozatok között – akiknek számát egyelőre csak hozzávetőlegesen tudják – vegyesen vannak nők és férfiak. A támadás eredetileg egy paramilitáris egység ellen irányult, de utána civil házakba is betörtek a fegyveresek – tette hozzá egy biztonsági forrás.

A kormány terroristáknak nevezte a támadókat, akik házakat égettek fel, és a piacot is lángba borították. Egy illetékes elmondta, hogy a helyszínt biztosították. A mészárlás áldozatai emlékére háromnapos gyászt rendeltek el. Egyelőre senki sem jelentkezett elkövetőként.

Roch Marc Christian Kabore elnök barbár tettnek nevezte a támadást. Solhan több hasonló akció célpontja volt az elmúlt időszakban. Chériff Sy védelmi miniszter május 14-én biztosította a környék lakóit, hogy a katonai műveleteknek köszönhetően az élet visszatérhet a normális kerékvágásba a térségben.

A solhani mészárlást péntek este egy másik támadás előzte meg. A szintén a régióban található Tadaryatban legalább 14 emberrel végeztek. Egy héttel korábban két támadást hajtottak végre ugyancsak a környéken, amelyben négyen haltak meg.

A Száhel-övezetben az év eleje óta jelentősen megnőtt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz vagy Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető dzsihadista csoportok támadásainak száma, annak ellenére, hogy több mint ötezer francia katona tartózkodik a térségben. Különösen Maliban, Nigerben és Burkina Fasóban fokozódott az erőszak, amelynek legfőbb elszenvedői civilek.

A Burkina Fasó-i hadsereg május 5-én katonai műveletbe kezdett az északi és a száheli térségben, de egyelőre nem sikerült megfékezni az erőszakot, amelyben több mint 1400-an vesztették életüket és legalább egymillióan váltak földönfutóvá az elmúlt években. Eközben mintegy 20 ezren érkeztek Maliból az országba a dzsihadisták elől menekülve.

dzshidista
Burkina Faso
Nyugat-Afrika

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.