Ugrás a tartalomra

WHO: Veszélyben az ukrajnai egészségügyi ellátás

2022.05.18
07:02
2022.05.18
07:40
Forrás
MTI
Veszélybe került az ukrajnai egészségügyi ellátás az Oroszország indította háború miatt - figyelmeztetett kedden Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.

Elmondta: minden harmadik ukrán páciensnek gondjai vannak azzal, hogy nem tud hozzáférni gyógyszereihez, a konfliktusövezetekben élő betegek egyötöde pedig pszichológiai segítségre szorul. Fennáll a kolerajárvány veszélye is. Hangoztatta azt is, hogy nő a szexuális túlkapások száma. Kluge egyben sürgette, hogy vizsgálják ki az egészségügyi ellátórendszer ellen elkövetett több mint kétszáz támadást.

"A WHO máig az egészségügyi ellátórendszer ellen elkövetett 226 támadást igazolt Ukrajnában. Ez naponta csaknem három támadást jelent február 24. óta. Ezekben legalább hetvenöt ember vesztette életét és ötvenkilencen megsebesültek" - ismertette. Kijelentette, hogy semmivel sem lehet igazolni az egészségügyi dolgozók elleni támadásokat, és sürgette az incidensek kivizsgálását.

"Egyetlen egészségügyi szakembernek sem lenne szabad a penge élén táncolva űznie foglalkozását" - tette hozzá. Oroszország határozottan tagadta, hogy hadművelete során civileket is támadna. Jarno Habicht, a WHO ukrajnai képviseletének vezetője szerint több gondozóközpont, kórház és mentőkocsi szenvedett károkat az orosz támadások során. Habicht beszélt arról is, hogy gondot okoz a koronavírus-járvány, amely továbbra sem ért véget. Méltatta a kijevi vezetés oltási programját, ugyanakkor szorgalmazta, hogy azt ki kellene terjeszteni, illetve meg kellene erősíteni a szűrővizsgálatok rendszerét is. Dorit Nitzan, a WHO ukrajnai incidenskezelési menedzsere szerint a többhetes ostrom nyomán orosz erők kezére került Mariupol azon területek között van, ahol esetleg kitörhet a kolera.

WHO
orosz-ukrán háború
egészségügy
Ukrajna

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.