Ugrás a tartalomra

Zelenszkij elmondta, mi kell nekik a tél túléléséhez

2022.12.14
13:11
2022.12.14
16:35
Forrás
Pannon RTV
Robbanások voltak Kijevben szerdára virradóra, megszólaltak a légvédelmi szirénák. A főváros polgármestere megerősítette a hírt. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a robbanások a belvárosi részben történtek.

A helyszínre mentőalakulatokat küldtek. Áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.

Vitalij Klicsko azt közölte, az ukrán légvédelem az orosz légierő legalább 10 iráni gyártmányú drónját semmisítette meg Kijev és környéke fölött. Az ukrán elnöki hivatal egyik tanácsadója azt mondta, a robbanások megrongáltak két épületet a kerületben, ahol egyébként több kormányépület is található. Áldozatokról nem érkezett hír. Kijev már korábban is azt hangoztatta, hogy Oroszország Irántól vásárolt drónokkal is támadásokat intéz erőművek és polgári infrastruktúra ellen.

Volodimir Zelenszkij a G7-csoport vezetőinek adta elő kéréseit az Oroszország elleni harc támogatása érdekében. Az ukrán elnök kifejtette, hogy hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni az oroszokkal, de a béke elengedhetetlen feltétele, hogy az oroszok kivonuljanak Ukrajna teljes területéről, beleértve az annektált négy régiót is. A Kreml szerint ez a javaslat elfogadhatatlan. Oroszország tehát elutasította az ukrán elnök békejavaslatát. Moszkva szerint Kijevnek el kell fogadnia az új területi realitásokat.

Újabb komoly pénzügyi támogatást küld a nemzetközi közösség Ukrajnának. Párizsban több mint 50 ország és nemzetközi szervezet képviselője jelent meg, hogy meghallgassa Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üzenetét arról, hogy mire van szüksége az ukránoknak a tél túléléséhez. Ukrajna 800 millió euró azonnali segítséget kért támogatóitól. Az adományozók azonban még ennél az összegnél is többet, több mint 1 milliárd euró gyűjtöttek össze.

Ukrajna
Oroszország
orosz-ukrán háború
Volodimir Zelenszkij

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű