Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa figyeli a menekültek sorsát
2016-02-07; 22:00

A nemzetközi közösség erőfeszítését sürgette a Szíriában szembenálló felek tárgyaló asztalhoz való ültetése érdekében Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében

Törökország befogadóképessége határán
2016-02-07; 21:18

Törökország elérte befogadóképessége határát - mondta Numan Kurtulmuş török miniszterelnök-helyettes vasárnap a CNN Türk hírtelevízió élő adásában

Újabb arab állam száll be az Iszlám Állam elleni harcba
2016-02-07; 17:37

Az Egyesült Arab Emírségek készen áll arra, hogy szárazföldi erőt küldjön Szíriába az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíció tagjaként – közölte vasárnap a kormány egyik illetékese néhány nappal azután, hogy Szaúd-Arábia is hasonló bejelentést tett

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.