Idén is megtartották a hagyományos pünkösdi körmenetet Ludason. A felvonuláson részt vett a falu apraja-nagyja, de a környező településekről is érkeztek hívek.
Míg korábban akár 38-40 dinárért lehetett megvásárolni, addig most a legalacsonyabb kilogrammonkénti ára 24-25 dinár. Van, ahol 30-35 dinárért is el tudják adni a termelők, azonban az így is veszteség számukra.
Mintegy húsz évvel ezelőtt épült ki a Ludast és Kispiacot összekötő egysávos aszfaltos út, amely létfontosságú nemcsak a két település lakói számára, hanem a Szabadkáról Magyarkanizsa felé tartó utazóknak is.
Napközben adventi népi játszóház, kézműves foglalkozás és mesehallgatás várta a falubelieket, este pedig a hagyományos karácsonyi műsort láthatta a nagyérdemű.
A falu összes szép korú polgára hivatalos volt az eseményre, amelyet a helyi Művelődési Házban tartottak. A rendezvényen felléptek a ludasi iskola diákjai, valamint a helyi kultúrcsoport tagjai is.
Második alkalommal szerveztek élő könyvtárt az óbecsei Than Emlékházban: a rendezvényen az élő könyveket diszkriminált, sérült vagy egyéb hátrányos helyzetben élő gyerekek és felnőttek személyesítették meg.
Moszkva azt állítja, hogy nagyszabású ukrán ellentámadást állított meg Donyeck környékén. Az orosz védelmi minisztérium 250 ukrán halottról, kilőtt tankokról és páncélozott járművekről számol be a frontvonal öt pontján.
Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
A hétvégén tartják a vajdasági népművészek legnagyobb szemléjét Magyarcsernyén, a Durindót és a Gyöngyösbokrétát. A néptáncosok mai fellépéseit élőben követhetik a Pannon Televízióban.
A szabadkai rendőrség elfogta a belgrádi származású, 1991-es születésű N. P.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos gyilkossági kísérletben vett részt.