Ugrás a tartalomra
Fotó Videó

Aratják az árpát, a búzára még várnak
2023-06-15; 16:10

Megkezdődött az árpa aratása a szabadkai határban, a búza betakarítására előreláthatólag még legalább három hetet kell várni. A kiadós csapadék megnehezíti az aratást, mert a nedves földekre nehezen tudnak rámenni a gépek.
Fotó Videó

Pünkösdi körmenet Ludason
2023-05-28; 16:35

Idén is megtartották a hagyományos pünkösdi körmenetet Ludason. A felvonuláson részt vett a falu apraja-nagyja, de a környező településekről is érkeztek hívek.
Fotó Videó

Több mint 10 dinárral esett a kukorica felvásárlási ára
2023-04-12; 19:55

Míg korábban akár 38-40 dinárért lehetett megvásárolni, addig most a legalacsonyabb kilogrammonkénti ára 24-25 dinár. Van, ahol 30-35 dinárért is el tudják adni a termelők, azonban az így is veszteség számukra.
Fotó Videó

Felújítás a Ludast és Kispiacot összekötő úton
2023-03-30; 20:34

Mintegy húsz évvel ezelőtt épült ki a Ludast és Kispiacot összekötő egysávos aszfaltos út, amely létfontosságú nemcsak a két település lakói számára, hanem a Szabadkáról Magyarkanizsa felé tartó utazóknak is.

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.