Ugrás a tartalomra
Fotó Videó

Bábjátékot vittek színpadra a kevi szülők
2023-03-21; 19:43

Törökfaluban tartotta meg ősbemutatóját a Móra István Művelődési Egyesület, valamint a kevi szülők közössége, akik bábelőadás formájában A kiskondás című darabot vitték színre.
Fotó Videó

Bábos Szakmai Napot tartottak Moholon
2023-03-18; 17:25

Moholon tartották az I. Bábos Szakmai Napot. Az esemény célja, hogy a bábozók szakmai hozzáértését bővítse, mindemellett pedig a bábok használatának a gyermekek fejlődésben betöltött pozitív hatásait is hangsúlyozza.
Fotó Videó

Bábelőadással jutalmazták a kevi diákokat és szüleiket
2022-06-09; 17:09

A Tiritarka haragtár című bábelőadást tekintették meg a kevi Móra István Művelődési Egyesület diákjai és szüleik Szabadkán. A színházi látogatással egybekötött kirándulás a Magyar Nemzeti Tanács jutalma volt egy rendhagyó projekt megvalósításáért.
Fotó Videó

Palicsi Magyar Sokadalmat tartottak nyolcadszor is
2021-06-13; 18:10

Kirakodóvásár, magyar néptánc és bábelőadás várta a kilátogatókat a Palicsi Magyar Sokadalmon. Több vajdasági, magyarországi és kárpátaljai táncegyüttes is fellépett a Nyári Színpadon.

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34, Frissítve: 16:37

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.